Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Eladó Téglalakás, Budapest, VI. kerület, 60 m2,   2 Szoba
79.9 millió Ft
Budapest, VI. ker. Felújított, berendezett, 60 nm, 2 szobás emeleti lakás, gazdaságos fentartási költséggel!
VI. ker. emeleti, igényesen felújított, 60 nm, 2 szobás, cirkós, utcai, világos, berendezett lakás eladó. Néhány percnyire az Oktogontól, a Nyugati tértől és az Andrássy úttól. Az ingatlan egy szép, klasszikus épület 2. emeletén helyezkedik el, utcai kilátással  A lakás tágas és világos nappaliból, modern, teljesen felszerelt konyhából, egy kényelmes hálószobából, fürdőszobából és hallból áll. Nyugati fekvésű, nagy belmagassággal és nagy ablakokkal rendelkezik. Központi elhelyezkedése ellenére a lakás nagyon csendes. Teljesen új, neves belsőépítész tervei által került felújításra, prémium minőségű gépekkel és bútorokkal felszerelt (LED TV, szárító- mosógép, mosogatógép, mikrohullámú sütő, hűtő, főzőlap, sütő, kávéfőző, porszívó, klíma, elektromos redőnyök, riasztó, hangszigetelt fal). A közös költség 22.000 Ft, mely tartalmazza a víz-csatorna díját, a szemétszállítást, a ház karbantartását és gondozását. A gáz és a villany egyedi fogyasztás alapján kerül elszámolásra. A modern kazán a legújabb energiatakarékossági követelményeknek alapján lett kiválasztva, így fogyasztása elenyésző. Extrák: LED TV, dizájner bútorok, WIFI-s légkondicionálás, saját kondenzációs rádióvezérelt kazán, elektromos redőnyök, energiatakarékos LED világítás, padlófűtés a fürdőszobában és előszobában Lakás 58 nm + tároló 5 nm= Összesen 60 nm Ára: 79,9 M Ft. Kovács Rózsa: +36 30 815 2501  
Eladó Családi ház, Dunaegyháza, 94 m2,   2 Szoba
14.8 millió Ft
Barátságos, felújított kis ház eladó Dunaegyházán!
Dunaegyháza, a kicsiny alföldi település Dunaújvárosból, illetve Dunaföldvárról egyaránt mindössze néhány perc alatt megközelíthető. A csodálatos természeti adottságokkal, természetes vízfolyásokkal, egyedülálló vad- és halállománnyal, Duna-holtággal rendelkező község méltán viseli a „horgászok paradicsoma” jelzőt, vendégszerető, szlovák nemzetiségű lakói szeretettel fogadnak minden látogatót. A falu központja közelében kellemes hangulatú, barátságos kis családi házat kínálunk eladásra. Az 1950-es években épült eredeti parasztházat az idők során több alkalommal is átépítették, bővítették, majd a közelmúltban az épület részleges felújításon esett át. Felújították a tetőszerkezetet, a víz- és elektromos vezetékeket, kicserélték a hideg- és meleg burkolatokat, kiépítették a gázkonvektoros fűtési rendszert. A rendkívül masszív, száraz falak 94 nm-es hasznos alapterületet zárnak közre, amelyen a két tágas hálószobához világos lakóelőtér, étkező, kamra, fürdőszoba és WC kapcsolódik. A melléképület nyári konyhát, borospincét és baromfi ólakat foglal magában. A 824 nm-es telken álló gyümölcsfák öntözéséhez szükséges vízmennyiséget gyűrűs kút biztosítja.     Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 14,8 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.      City Cartel Ingatlaniroda, Dunaföldvár, Béke tér 7.   30/815-2529               [email protected]
Eladó Téglalakás, Budapest, XII. kerület, 190 m2,   5 Szoba
419 millió Ft
XII. kerület, Mártonhegyen most épülő LUXUS ikerházfél egyben és külön is eladó!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   XII. kerület, Mártonhegyen MOST ÉPÜLŐ luxus ikerházfél (akár a két iker EGYBEN is) eladó!   A XII. kerület központi részének csendes, átmenő forgalomtól mentes utcájában épülő exkluzív ikerház igazi kuriózum a környéken: jelenleg nincs itt másik ilyen minőségben és típusban elérhető prémium kategóriás ÚJ ingatlan. A MOM Park, Hegyvidék Bevásárló Központ 1 kilométeres távolságon belül vannak. Az építkezés kezdete: 2022. június Várható befejezése: 2023. március   A szimmetrikus ikerházfelek alapterülete nettó 170 nm, amihez 23 nm terasz és 16 nm erkély tartozik, mindez egy 1077 nm-es telken, ahol a ház előtt, a garázsokból történő kiállás akadályozása nélkül további gépkocsibeálló kerül kialakításra.    Az ingatlan elrendezése tökéletes, a földszinten a garázs mellett előszoba és egy kisebb fürdőszoba kaptak helyet, majd a lépcsőház után a tágas nappali és konyha, amik a déli fekvésű, napsütötte hátsó kert felé vannak tájolva.   Az emeleten összesen 4 hálószoba és 2 fürdőszoba kerül kialakításra káddal és tusolóval.   Az ingatlan a legmodernebb energetikai megoldásokkal rendelkezik, Daikin hőszivattyús fűtése mennyezeti-és falfűtésen keresztül biztosítja a kellemes hőmérsékletet, emellett Helios hővisszanyerős levegőztető rendszer kerül beépítésre.    A két ikerházfél között nincsen közös fal, semmi nem fog áthallatszódni, ugyanis közéjük dupla Silka hanggátló elválasztó fal került.   Loxone OKOS-OTTHON  technológia biztosítja a hűtés-fűtés, árnyékolás, világítás, riasztó, kamerarendszer, kaputelefon vezérlését. Elektromos zsalúzia árnyékolók, biztonsági kamera, riasztó rendszer pedig az extrák részét képezik.   Ahogy a képeken is látható, az építkezés magas szakmai színvonalon és gyors ütemben halad, de a burkolatok, végleges belső kialakítás még módosítható, hogy megvalósíthassa igazi álom otthonát ebben a csendes, közkedvelt utcában.   Az egy lakáshoz tartozó saját kertrész területe 410 nm. Az ár tartalmazza még:  - Elektromos garázskapu + tolókapu - Üvegkorlátok - Riasztó, kamerarendszer - Elektromos autó töltő - Napelem előkészítés - Prémium kategóriás szaniterek, csaptelepek, burkolatok - Modern falsíkban záródó beltéri ajtók (Rejtett pántok) - Természetes travertin mészkő homlokzati burkolatok A beruházó cég 10 év tapasztalattal és számos referenciával rendelkezik.   Amennyiben érdekli az ingatlan, forduljon hozzám bizalommal, kollegáimmal együtt készséggel állunk rendelkezésére.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist
Eladó Családi ház, Füzesabony, 120 m2,   4 Szoba
24 millió Ft
Füzesabonyban a Tárkányi úton 2090nm-es telken 4 szobás családi ház eladó! - 1988-ban épült, falazat szilikát - a ház részben alápincézett, a tetőtérben egy szoba lett kialakítva - a földszinten van konyha, kamra, fürdőszoba, külön WC, folyosó, és 3 szoba - a burkolatok parketta és PVC - a tetőtéri szobához erkély van - a fűtés gázkazánnal és vegyes tüzelésű kazánnal megoldott - az ingatlan szerkezetileg stabil, a felújítás során korszerűsíteni kell - a tetőszerkezet is rendben van, a fedést kell cserélni Lindabra - hirdetésem felkeltette érdeklődését hívjon a 70/7782372 számon
Eladó Házrész, Vaskút, 89 m2,   3 Szoba
15.5 millió Ft
Vaskút központjában (a főutcán), megvételre kínálunk egy 89 m2-es, 3 szobás, utcafronti házrészt, amely társasházi lakásként van nyilvántartva. A társasházban összesen 4 db lakás található.   Az ingatlan jó műszaki állapotú, majdnem teljes egészében felújított, központi fűtéses (lapradiátorok).   A lakás megvételében ingyenes hiteltanácsadással, illetve kedvező hitelkalkulációval tudunk szolgálni. A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Eladó Családi ház, Telki, 1 060 m2,   11 Szoba
1500 millió Ft
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Budapesttől 20 percre, Telkiben, 3655 nm-es telken, 2012-ben épült, minimál stílusú, panorámás, külső és belső úszómedencés, 1000 nm-es intelligens ház eladó.   A parkosított telken teraszok, úszómedence, játszótér, fedett grillező, tároló található.  Az háromszintes épület a legkorszerűbb technikával épült: A+ minősítésű, passzív ház jellegű, geotermikus hőszivattyú, mennyezet és padló hűtés-fűtés (napkollektoros fűtés), intelligens ház rendszer, ház szellőztető rendszer, távolról is vezérelhető épületfelügyelet, riasztó és kamerarendszer, központi porszívó. Alagsor: wellness rész: infra szauna, finn szauna, fény és aromaterápiás gőzkabin, zuhanyzók, swarovski kristállyal díszített pihenő, fittness terem saját öltözővel, zuhanyzóval, billiárd szalon kandallóval és minibárral, címeres téglából épült borospince, gépészet, önálló apartman, háztartási helyiség. Földszint: tágas nappali kandallóval, étkező, konyha Miele gépekkel, konyhaszigettel, hálószoba saját fürdőszobával és gardróbbal (külön bejárata is van), dolgozószoba külön bejárattal, fürdőszoba onyx kővel, 4 állásos garázs, úszómedence pezsgőfürdővel, minibárral, teraszkapcsolat minden helyiségből. Emelet: szülői hálószoba kandallóval, fürdőszobával és gardróbbal, 5 hálószoba, 2 fürdőszoba, gardrób, nagy teraszok. Ha csendes, panorámás környezetben szeretne élni, de Budapesttől elérhető távolságban, ha kivételesen nagy méretű telket keres és olyan házat, ahol az időtöltés nyaralásnak tűnik, ez az ingatlan a tökéletes választás.   Irányára: 3.690.000 EUR   DR. VINCELLÉR VALÉRIA Ingatlanforgalmi szakjogász - Luxury Specialist +36-30-815-1999 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist 
Eladó Üzlethelyiség, Budapest, XVII. kerület, 314 m2,  
157 millió Ft
Eladó üzlethelyiség
Rákoskeresztúri üzletközpontban eladó egy 314 nm-es (földszint és galéria) üzlethelyiség.   Az üzletházban további eladó üzlethelyiségek földszinten: 28 nm, 58 nm, 168, 173 nm földszinten/galérián: 243 nm, 488 nm   Jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel a 97E, 161, 161E, 202E buszokkal egyaránt. A parkolás ingyenes, az üzletközpont teljes területe akadálymentesített, ezért nagyon népszerű a vásárlók körében. A központban lakásfelújítással- és berendezéssel kapcsolatos üzletek találhatók pl. nyílászáró, belsőépítészeti, bútor, építőanyag, épületgépészet, fürdőszoba, lakástextil, lakberendezéssel kapcsolatos üzletek. Lakossági szolgáltatások is igénybe vehetők pl. bank, biztosítás, épülettervezés, ingatlanközvetítés, ügyvédi iroda, utazási iroda, könyvelés, fitness terem, háztartási gép szerviz, baba-mama bolt, ruházati bolt. Kávézó és étterem is fogadja az ide látogatókat.   Üzlethelyiségeket eladásra kínáljuk, ára: 500.000 Ft/nm+ÁFA-tól. A feltüntetett eladási áron kívül a használattal arányos fenntartási és üzemeltetési költség is fizetendő.   Az üzletközpont további szolgáltatásai: Biztonsági szolgálat Étterem/Kávézó az épületben Díjmentes parkoló övezet Kerékpártároló Székhelyszolgáltatás Bankautomata Fitneszterem Saját vizesblokk Kamerarendszer Fan coil Lift Egyedi fogyasztásmérők Sprinkler   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal ! Pusztai Gábor +36 30 815 2520 [email protected]
Eladó Üzlethelyiség, Budapest, XVII. kerület, 243 m2,  
121.5 millió Ft
Eladó üzlethelyiség
Rákoskeresztúri üzletközpontban eladó egy 243 nm-es (földszint és galéria) üzlethelyiség.   Az üzletházban további eladó üzlethelyiségek földszinten: 28 nm, 58 nm, 168 nm, 173 nm földszinten/galérián: 314 nm, 488 nm   Jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel a 97E, 161, 161E, 202E buszokkal egyaránt. A parkolás ingyenes, az üzletközpont teljes területe akadálymentesített, ezért nagyon népszerű a vásárlók körében. A központban lakásfelújítással- és berendezéssel kapcsolatos üzletek találhatók pl. nyílászáró, belsőépítészeti, bútor, építőanyag, épületgépészet, fürdőszoba, lakástextil, lakberendezéssel kapcsolatos üzletek. Lakossági szolgáltatások is igénybe vehetők pl. bank, biztosítás, épülettervezés, ingatlanközvetítés, ügyvédi iroda, utazási iroda, könyvelés, fitness terem, háztartási gép szerviz, baba-mama bolt, ruházati bolt. Kávézó és étterem is fogadja az ide látogatókat.   Üzlethelyiségeket eladásra kínáljuk, ára: 500.000 Ft/nm+ÁFA-tól. A feltüntetett bérleti díjon kívül a használattal arányos fenntartási és üzemeltetési költség is fizetendő.   Az üzletközpont további szolgáltatásai: Biztonsági szolgálat Étterem/Kávézó az épületben Díjmentes parkoló övezet Kerékpártároló Székhelyszolgáltatás Bankautomata Fitneszterem Saját vizesblokk Kamerarendszer Fan coil Lift Egyedi fogyasztásmérők Sprinkler   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal ! Pusztai Gábor +36 30 815 2520 [email protected]
Eladó Üzlethelyiség, Budapest, XVII. kerület, 168 m2,  
84 millió Ft
Eladó üzlethelyiség
Rákoskeresztúri üzletközpontban eladó egy 168 nm-es üzlethelyiség.   Az üzletházban további eladó üzlethelyiségek földszinten: 28 nm, 58, nm, 173 nm földszinten/galérián: 243 nm és 314 nm, 488 nm   Jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel a 97E, 161, 161E, 202E buszokkal egyaránt. A parkolás ingyenes, az üzletközpont teljes területe akadálymentesített, ezért nagyon népszerű a vásárlók körében. A központban lakásfelújítással- és berendezéssel kapcsolatos üzletek találhatók pl. nyílászáró, belsőépítészeti, bútor, építőanyag, épületgépészet, fürdőszoba, lakástextil, lakberendezéssel kapcsolatos üzletek. Lakossági szolgáltatások is igénybe vehetők pl. bank, biztosítás, épülettervezés, ingatlanközvetítés, ügyvédi iroda, utazási iroda, könyvelés, fitness terem, háztartási gép szerviz, baba-mama bolt, ruházati bolt. Kávézó és étterem is fogadja az ide látogatókat.     Üzlethelyiségeket eladásra kínáljuk, ára: 500.000 Ft/nm+ÁFA-tól. A feltüntetett eladási áron kívül a használattal arányos fenntartási és üzemeltetési költség is fizetendő.   Az üzletközpont további szolgáltatásai: Biztonsági szolgálat Étterem/Kávézó az épületben Díjmentes parkoló övezet Kerékpártároló Székhelyszolgáltatás Bankautomata Fitneszterem Saját vizesblokk Kamerarendszer Fan coil Lift Egyedi fogyasztásmérők Sprinkler   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal ! Pusztai Gábor +36 30 815 2520 [email protected]
Eladó Üzlethelyiség, Budapest, XVII. kerület, 488 m2,  
244 millió Ft
Eladó üzlethelyiség
Rákoskeresztúri üzletközpontban eladó egy 488 nm-es üzlethelyiség.   Az üzletházban további eladó üzlethelyiségek földszinten: 28 nm, 58 nm, 168 nm, 173 nm földszinten/galérián: 243 nm és 314 nm.   Jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel a 97E, 161, 161E, 202E buszokkal egyaránt. A parkolás ingyenes, az üzletközpont teljes területe akadálymentesített, ezért nagyon népszerű a vásárlók körében. A központban lakásfelújítással- és berendezéssel kapcsolatos üzletek találhatók pl. nyílászáró, belsőépítészeti, bútor, építőanyag, épületgépészet, fürdőszoba, lakástextil, lakberendezéssel kapcsolatos üzletek. Lakossági szolgáltatások is igénybe vehetők pl. bank, biztosítás, épülettervezés, ingatlanközvetítés, ügyvédi iroda, utazási iroda, könyvelés, fitness terem, háztartási gép szerviz, baba-mama bolt, ruházati bolt. Kávézó és étterem is fogadja az ide látogatókat.   Üzlethelyiségeket eladásra kínáljuk, ára: 500.000 Ft/nm+ÁFA-tól. A feltüntetett eladási áron kívül a használattal arányos fenntartási és üzemeltetési költség is fizetendő.   Az üzletközpont további szolgáltatásai: Biztonsági szolgálat Étterem/Kávézó az épületben Díjmentes parkoló övezet Kerékpártároló Székhelyszolgáltatás Bankautomata Fitneszterem Saját vizesblokk Kamerarendszer Fan coil Lift Egyedi fogyasztásmérők Sprinkler   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal ! Pusztai Gábor +36 30 815 2520 [email protected]
Eladó Családi ház, Oroszlány, 960 m2,   12 Szoba
180 millió Ft
Távol a város zajától
Oroszlányban 960 nm-es, 12 szobás kiváló állapotú 2 szintes családi ház eladó. Az ingatlan 42 245 nm-es legelő, szántó besorolású, egybefüggő panorámás területen fekszik. A terület alkalmas önfenntartó gazdálkodásra. A birtok saját tóval és stéggel rendelkezik. Lokációját tekintve kiválóan alkalmas jógaközpontnak, panziónak, illetve idősek otthonának is. További fejlesztésre a tervek elkészültek.   Az épület 1999-ben épült. Több melléképülettel rendelkezik: istálló, fa tárolására alkalmas épület. Az itt lakók kényelmét egy úszómedence biztosítja.   Turisztikailag kedvelt megyében helyezkedik el.   Csend, béke és a nyugalom szigete várja az ide látogató embereket.   Irányár: 180 millió Forint   Amennyiben kérdése merülne fel, kérem keressen bizalommal. Máté István +36 30 815 1501
Eladó Birtok, Oroszlány, 960 m2,   12 Szoba
180 millió Ft
Távol a város zajától
Oroszlányban 960 nm-es, 12 szobás kiváló állapotú 2 szintes családi ház eladó. Az ingatlan 42 245 nm-es legelő, szántó besorolású, egybefüggő panorámás területen fekszik. A terület alkalmas önfenntartó gazdálkodásra. A birtok saját tóval és stéggel rendelkezik. Lokációját tekintve kiválóan alkalmas jógaközpontnak, panziónak, illetve idősek otthonának is. További fejlesztésre a tervek elkészültek.   Az épület 1999-ben épült. Több melléképülettel rendelkezik: istálló, fa tárolására alkalmas épület. Az itt lakók kényelmét egy úszómedence biztosítja.   Turisztikailag kedvelt megyében helyezkedik el.   Csend, béke és a nyugalom szigete várja az ide látogató embereket.   Irányár: 180 millió Forint   Amennyiben kérdése merülne fel, kérem keressen bizalommal. Máté István +36 30 815 1501
Eladó Ikerház, Budapest, XII. kerület, 190 m2,   5 Szoba
419 millió Ft
XII. kerület, Mártonhegyen most épülő LUXUS ikerházfél egyben és külön is eladó!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   XII. kerület, Mártonhegyen MOST ÉPÜLŐ luxus ikerházfél (akár a két iker EGYBEN is) eladó!   A XII. kerület központi részének csendes, átmenő forgalomtól mentes utcájában épülő exkluzív ikerház igazi kuriózum a környéken: jelenleg nincs itt másik ilyen minőségben és típusban elérhető prémium kategóriás ÚJ ingatlan. A MOM Park, Hegyvidék Bevásárló Központ 1 kilométeres távolságon belül vannak. Az építkezés kezdete: 2022. június Várható befejezése: 2023. március   A szimmetrikus ikerházfelek alapterülete nettó 170 nm, amihez 23 nm terasz és 16 nm erkély tartozik, mindez egy 1077 nm-es telken, ahol a ház előtt, a garázsokból történő kiállás akadályozása nélkül további gépkocsibeálló kerül kialakításra.    Az ingatlan elrendezése tökéletes, a földszinten a garázs mellett előszoba és egy kisebb fürdőszoba kaptak helyet, majd a lépcsőház után a tágas nappali és konyha, amik a déli fekvésű, napsütötte hátsó kert felé vannak tájolva.   Az emeleten összesen 4 hálószoba és 2 fürdőszoba kerül kialakításra káddal és tusolóval.   Az ingatlan a legmodernebb energetikai megoldásokkal rendelkezik, Daikin hőszivattyús fűtése mennyezeti-és falfűtésen keresztül biztosítja a kellemes hőmérsékletet, emellett Helios hővisszanyerős levegőztető rendszer kerül beépítésre.    A két ikerházfél között nincsen közös fal, semmi nem fog áthallatszódni, ugyanis közéjük dupla Silka hanggátló elválasztó fal került.   Loxone OKOS-OTTHON  technológia biztosítja a hűtés-fűtés, árnyékolás, világítás, riasztó, kamerarendszer, kaputelefon vezérlését. Elektromos zsalúzia árnyékolók, biztonsági kamera, riasztó rendszer pedig az extrák részét képezik.   Ahogy a képeken is látható, az építkezés magas szakmai színvonalon és gyors ütemben halad, de a burkolatok, végleges belső kialakítás még módosítható, hogy megvalósíthassa igazi álom otthonát ebben a csendes, közkedvelt utcában.   Az egy lakáshoz tartozó saját kertrész területe 410 nm. Az ár tartalmazza még:  - Elektromos garázskapu + tolókapu - Üvegkorlátok - Riasztó, kamerarendszer - Elektromos autó töltő - Napelem előkészítés - Prémium kategóriás szaniterek, csaptelepek, burkolatok - Modern falsíkban záródó beltéri ajtók (Rejtett pántok) - Természetes travertin mészkő homlokzati burkolatok A beruházó cég 10 év tapasztalattal és számos referenciával rendelkezik.   Amennyiben érdekli az ingatlan, forduljon hozzám bizalommal, kollegáimmal együtt készséggel állunk rendelkezésére.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist
Eladó Családi ház, Budapest, XII. kerület, 380 m2,   5 Szoba
838 millió Ft
XII. kerület, Mártonhegyen most épülő LUXUS ikerházfél egyben és külön is eladó!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   EGYEDÜLÁLLÓ AJÁNLAT! XII. kerület, Mártonhegyen MOST ÉPÜLŐ luxus ikerházfél EGYBEN és külön is eladó! Az építkezés kezdete: 2022. június Várható befejezése: 2023. március. A hirdetésben szereplő ár a két fél együttes ára, a két lakrész szimmetrikusan helyezkedik el és középen összenyitható! A XII. kerület központi részének átmenő forgalomtól mentes, csendes utcájában épülő exkluzív ikerház igazi kuriózum a környéken: jelenleg  nincs másik ilyen minőségben és típusban elérhető prémium kategóriás ÚJ ingatlan ezen a részen. A MOM Park, Hegyvidék Bevásárló Központ 1 kilométeres távolságon belül vannak. A ház teljes alapterülete 340 nm (külön-külön nettó 170 nm, amihez 23 nm terasz és 16 nm erkély tartozik oldalanként) mindez egy 1077 nm-es kiváló fekvésű telken. A házban 2 db garázs kerül kialakításra, és a telken belül még további legalább 2, de akár több gépkocsi beállása is megoldható. Az ingatlan elrendezése tökéletes, a földszinten a garázsok mellett előszoba és egy kisebb fürdőszoba kaptak helyet (így az ikerház mindkét felén összesen 3-3 fürdőszoba kerül kialakításra!), majd a lépcsőház után a tágas nappali és konyha, amik a déli fekvésű, napsütötte hátsó kert felé vannak tájolva. Az emeleten ikerházanként 4 hálószoba és 2 fürdőszoba kap helyet káddal és tusolóval, vagyis összesen 8 szobával  és 4 fürdővel rendelkezik a ház felső szintje. Az ingatlan a legmodernebb energetikai megoldásokkal épül. Daikin hőszivattyús fűtése mennyezeti-és falfűtésen keresztül biztosítja a kellemes hőmérsékletet, emellett Helios hővisszanyerős levegőztető rendszer kerül beépítésre.  A két ikerházfél között nincsen közös fal, semmi nem fog áthallatszódni, ugyanis közéjük dupla Silka hanggátló elválasztó falat helyezett a kivitelező. Loxone OKOS-OTTHON  technológia biztosítja a hűtés-fűtés, árnyékolás, világítás, riasztó, kamerarendszer, kaputelefon vezérlését. Elektromos zsalúzia árnyékolók, biztonsági kamera, riasztó rendszer pedig az extrák részét képezik. Ahogy a képeken is látható, az építkezés magas szakmai színvonalon és gyors ütemben halad, de a burkolatok, végleges belső kialakítás még módosítható, hogy megvalósíthassa igazi álom otthonát ebben a csendes, közkedvelt utcában. Az egy lakáshoz tartozó saját kertrész területe 410 nm. Az ár tartalmazza még:  - Elektromos garázskapu + tolókapu - Üvegkorlátok - Riasztó, kamerarendszer - Elektromos autó töltő - Napelem előkészítés - Prémium kategóriás szaniterek, csaptelepek, burkolatok - Modern falsíkban záródó beltéri ajtók (Rejtett pántok) - Természetes travertin mészkő homlokzati burkolatok A beruházó cég 10 év tapasztalattal és számos referenciával rendelkezik.   Amennyiben érdekli az ingatlan, forduljon hozzám bizalommal, kollegáimmal együtt készséggel állunk rendelkezésére.     DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist
Eladó Ikerház, Budapest, XII. kerület, 190 m2,   5 Szoba
419 millió Ft
XII. kerület, Mártonhegyen most épülő LUXUS ikerházfél egyben és külön is eladó!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   XII. kerület, Mártonhegyen MOST ÉPÜLŐ luxus ikerházfél (akár a két iker EGYBEN is) eladó!   A XII. kerület központi részének csendes, átmenő forgalomtól mentes utcájában épülő exkluzív ikerház igazi kuriózum a környéken: jelenleg nincs itt másik ilyen minőségben és típusban elérhető prémium kategóriás ÚJ ingatlan. A MOM Park, Hegyvidék Bevásárló Központ 1 kilométeres távolságon belül vannak. Az építkezés kezdete: 2022. június Várható befejezése: 2023. március   A szimmetrikus ikerházfelek alapterülete nettó 170 nm, amihez 23 nm terasz és 16 nm erkély tartozik, mindez egy 1077 nm-es telken, ahol a ház előtt, a garázsokból történő kiállás akadályozása nélkül további gépkocsibeálló kerül kialakításra.    Az ingatlan elrendezése tökéletes, a földszinten a garázs mellett előszoba és egy kisebb fürdőszoba kaptak helyet, majd a lépcsőház után a tágas nappali és konyha, amik a déli fekvésű, napsütötte hátsó kert felé vannak tájolva.   Az emeleten összesen 4 hálószoba és 2 fürdőszoba kerül kialakításra káddal és tusolóval.   Az ingatlan a legmodernebb energetikai megoldásokkal rendelkezik, Daikin hőszivattyús fűtése mennyezeti-és falfűtésen keresztül biztosítja a kellemes hőmérsékletet, emellett Helios hővisszanyerős levegőztető rendszer kerül beépítésre.    A két ikerházfél között nincsen közös fal, semmi nem fog áthallatszódni, ugyanis közéjük dupla Silka hanggátló elválasztó fal került.   Loxone OKOS-OTTHON  technológia biztosítja a hűtés-fűtés, árnyékolás, világítás, riasztó, kamerarendszer, kaputelefon vezérlését. Elektromos zsalúzia árnyékolók, biztonsági kamera, riasztó rendszer pedig az extrák részét képezik.   Ahogy a képeken is látható, az építkezés magas szakmai színvonalon és gyors ütemben halad, de a burkolatok, végleges belső kialakítás még módosítható, hogy megvalósíthassa igazi álom otthonát ebben a csendes, közkedvelt utcában.   Az egy lakáshoz tartozó saját kertrész területe 410 nm. Az ár tartalmazza még:  - Elektromos garázskapu + tolókapu - Üvegkorlátok - Riasztó, kamerarendszer - Elektromos autó töltő - Napelem előkészítés - Prémium kategóriás szaniterek, csaptelepek, burkolatok - Modern falsíkban záródó beltéri ajtók (Rejtett pántok) - Természetes travertin mészkő homlokzati burkolatok A beruházó cég 10 év tapasztalattal és számos referenciával rendelkezik.   Amennyiben érdekli az ingatlan, forduljon hozzám bizalommal, kollegáimmal együtt készséggel állunk rendelkezésére.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]tel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist
Eladó Családi ház, Érsekcsanád, 110 m2,   5 Szoba
32.9 millió Ft
Érsekcsanádon, csendes utcában, mégis közel a főúthoz megvételre kínálunk egy felújítandó, 1993-ban épült, 110 m2-es, tégla építésű családi házat, 1076 m2-es telekkel és melléképületekkel. Az épületben található 4 szoba, konyha, étkező, spájz, fürdőszoba WC-vel, valamint egy terasz és egy kertkapcsolatos, világos, tágas nappali is kialakításra került. Az ingatlan fűtését gázkazán és vegyes tüzelésű kazán biztosítja. A szuterénben található a kazánház, illetve a garázs. Az ingatlanhoz tartozik egy kb. 50 m2-es melléképület, amelyből igény szerint különálló lakrész is kialakítható. A hátsó melléképület több részre tagolt - jelenleg tárolóként vannak használatban. A részben parkosított udvaron az öntözéshez szükséges vizet fúrt kút biztosítja. A családi ház megegyezés szerint akár a teljes bútorzattal is megvásárolható. Az ingatlan igény,- per,- és tehermentes.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén! Mobil: Schmidt Zita: +36 20 341-6309 Mail: [email protected] Iroda: 6500 Baja, Deák Ferenc u. 9. (A Kormányablakkal szemben, a saroküzlet.)   A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Csak nálunk
Eladó Téglalakás, Balatonlelle, 57 m2,   2 Szoba
59.99 millió Ft
10% FOGLALÓVAL LEKÖTHETŐ, ÚJ ÉPÍTÉSŰ, TÁRSASHÁZI LAKÁSOK, A BALATONTÓL PÁR LÉPÉSRE.   Az építkezés jelenleg 50%-os készültségnél tart, a lakások a helyszínen megtekinthetőek és kiválaszthatóak.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlelle legújabb fejlesztési területén, új építésű, 16 lakásos, kis lélekszámú társasházban található, lakó besorolású, víz közeli ingatlanokat.    10% - 90%-os rugalmas fizetési ütemezés.   A társasház kulcsrakész állapotban, legkésőbb 2023.05.31-ig kerül átadásra.   Magas műszaki és esztétikai tartalom.   A földszinten 6 db, az 1. emeleten szintén 6 db, a 2. emeleten pedig 4 db penthouse lakás kerül megépítésre.    Már csak 8 db lakás eladó!   Az egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja.  Zöldövezeti, szellős környezetben, az utca végén strandkapcsolattal.   A lakásokhoz részben fedett, felszíni parkoló 3 Millió forintért kötelezően megvásárolandó.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Csak nálunk
Eladó Téglalakás, Balatonlelle, 78 m2,   3 Szoba
78.99 millió Ft
10% FOGLALÓVAL LEKÖTHETŐ, ÚJ ÉPÍTÉSŰ, TÁRSASHÁZI LAKÁSOK, A BALATONTÓL PÁR LÉPÉSRE.   Az építkezés jelenleg 50%-os készültségnél tart, a lakások a helyszínen megtekinthetőek és kiválaszthatóak.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlelle legújabb fejlesztési területén, új építésű, 16 lakásos, kis lélekszámú társasházban található, lakó besorolású, víz közeli ingatlanokat.    10% - 90%-os rugalmas fizetési ütemezés.   A társasház kulcsrakész állapotban, legkésőbb 2023.05.31-ig kerül átadásra.   Magas műszaki és esztétikai tartalom.   A földszinten 6 db, az 1. emeleten szintén 6 db, a 2. emeleten pedig 4 db penthouse lakás kerül megépítésre.    Már csak 8 db lakás eladó!   Az egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja.  Zöldövezeti, szellős környezetben, az utca végén strandkapcsolattal.   A lakásokhoz részben fedett, felszíni parkoló 3 Millió forintért kötelezően megvásárolandó.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Csak nálunk
Eladó Téglalakás, Balatonlelle, 77 m2,   3 Szoba
78.99 millió Ft
10% FOGLALÓVAL LEKÖTHETŐ, ÚJ ÉPÍTÉSŰ TÁRSASHÁZI LAKÁSOK, A BALATONTÓL PÁR LÉPÉSRE.   Az építkezés jelenleg 50%-os készültségnél tart, a lakások a helyszínen megtekinthetőek és kiválaszthatóak.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlelle legújabb fejlesztési területén, új építésű, 16 lakásos, kis lélekszámú társasházban található, lakó besorolású, víz közeli ingatlanokat.    10% - 90%-os rugalmas fizetési ütemezés.   A társasház kulcsrakész állapotban, legkésőbb 2023.05.31-ig kerül átadásra.   Magas műszaki és esztétikai tartalom.   A földszinten 6 db, az 1. emeleten szintén 6 db, a 2. emeleten pedig 4 db penthouse lakás kerül megépítésre.    Már csak 8 db lakás eladó!   Az egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja.  Zöldövezeti, szellős környezetben, az utca végén strandkapcsolattal.   A lakásokhoz részben fedett, felszíni parkoló 3 Millió forintért kötelezően megvásárolandó.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Eladó Téglalakás, Budapest, II. kerület, 97 m2,   4 + 1 Szoba
99.9 millió Ft
VEGYEN 1 LAKÁST A 2. KERÜLETBEN, ADJON EL KETTŐT!
Kivételes lehetőséget rejt magában ez a felújítandó ingatlan, amely a 2. kerület, Törökvész városrészen található. A két szintes lakás 97 nm-es és 4 + 1 fél szobás. Mindkét szinten van külön bejárati ajtó, ezért kínálja magát a lehetőség hogy egy felújítás és megosztás után két kis felújított lakást hozzunk létre. Az így kapott két kis lakás aztán külön könnyen tovább értékesíthetőek vagy kiadhatóak.   A fölső 50 nm-es rész a földszinten van és 2 + 1 fél szobával rendelkezik, míg az alsó 47 nm-es rész a szuterén szinten van és 2 különálló szoba tartozik hozzá. Mindkét szinten van lehetőség további ablakok beépítésére Nagyon jól alakítható az ingatlan, több terv is készült átalakításra, melyeket statikusok és építészek igazoltak vissza a megvalósíthatóság tekintetében. Az egyik legpraktikusabb megoldás az hogy a földszinten 2 külön bejáratú szoba mellett kialakítsunk egy konyhát a félszobából. A szuterén szinten pedig egy válaszfal eltávolítása után egy nagy amerikai konyhás nappalit tudnánk létrehozni.   A ház 4 szintes, 12 lakásos társasház nagyon jó állapotban van. Nemrég fejeződött be a tetőtér felújítása. Tartozik egy 4 nm -es tároló az ingatlanhoz az alagsori szinten. Tekintse meg videónkat, amelyből még jobban látható a lakás átalakítására vonatkozó lehetőség. Megtekintési szándékával vagy további információval kapcsolatban várom megtisztelő hívását!   Horváth Gergely  
Eladó Családi ház, Budapest, II. kerület, 274 m2,   5 Szoba
280 millió Ft
Otthonos budaligeti csoda!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Budaliget közkedvelt, jó levegőjű részén kínálunk egy kiváló adottságokkal rendelkező, 274 nm-es + több  teraszos, 1+ 4 szobás családi házat, 604 nm-es gondozott, parkosított kertben.    A 2001-ben épült házat pár éve teljesen, igényesen felújították. Az elegáns, otthonos házban funkcionálisan átgondolt tereket, helyiségeket alakítottak ki. A házba belépve az embert megnyugtató látvány veszi körül, békés nyugalmat biztosítva az egész napos forgatag után. Igazi pihentető otthon. Az amerikai konyhás nappalihoz és az étkezőhöz kellemes, kiülős, déli fekvésű terasz kapcsolódik. Az előszobából nyíló közlekedőből két szoba és egy fürdőszoba nyílik.  Szép, kényelmes lépcsőn  juthatunk az emeletre, ahol két nagy szoba található két, WC-vel is rendelkező nagy, világos fürdőszobával. A két szoba közötti folyosón vendég WC és nagy méretű beépített szekrény található.   Legalul egy sporthelyiség található, amely vendégszobaként, dolgozóként is funkcionálhat.Több tároló van ezen a szinten. Itt található a gépészeti helyiség is.  Fűtés: gáz cirkó. A ház, az ablakok jól szigeteltek. A ház működtetése gazdaságos.  A garázs 2 állásos, de mellette még motor és kerékpárok is elférnek.   A szépen parkosított varázslatos kertben elmélyülésre alkalmas virágos pihenő rész is található. A kültéri medence helyét is kialakították.   Extrák:   Szúnyogháló az ablakokon, ajtókon, a garázsfeljáró keréksávban fűtőszállal rendelkezik.   A beépített bútorok benne vannak az ártban. A többi bútor megvásárolható. Központi poszívó. Terasz ablakon elektromos rolók. Automata öntözőrendszer, kerti medencének az előkészítése megtörtént. Jól szigetelt a ház.   A ház gyalog pár percnyire van a francia iskolától. Kérem nézze meg a fényképeket, amennyiben érdekli ez az igazán otthonos ingatlan, tisztelettel megmutatjuk. Hívjon akár hétvégén is.    Ár: 280 M Ft   City Cartel akció október 5-ig: Ennek az ingatlannak a megvásárlásánál a magyar nyelvű ügyvédi alapmunkadíj felét irodánk fizeti, amennyiben nálunk vásárolja meg az ingatlant és az irodánk ügyvédje köti az adásvételi szerződést.    ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Eladó Családi ház, Balatonlelle, 365 m2,   9 + 1 Szoba
185 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle közkedvelt utcájában egy háromszintes, téglából épült, Bramac cserépetős, 365 m2 alapterületű, 1102 m2-es telekkel rendelkező családi házat.   Az ingatlan beosztása a következő: a szuterén részben két hálószoba, egy fürdőszoba WC-vel, mosókonyha, kamra, kazánház/fatároló és egy egyállásos automata kapus garázs került kialakításra.   A földszinten előszoba, két hálószoba, két fürdőszoba WC-vel és egy hatalmas, egylégteres konyha+étkező+nappali fedett teraszkapcsolatokkal található.   Az emeleten 3 apartman került kialakításra, 2 db kétszobás, valamint 1 db egyszobás, mindegyikhez konyha+étkező és fürdőszoba wc-vel tartozik.    Közművek közül minden bekötésre került, tehát a víz, a villany, a csatorna és a gáz is. Fűtéséről gáz cirkó kazán gondoskodik, szobákban radiátoros, a többi helyiségben padlófűtés formájában, de a földszinten egy cserépkályhát is beépítettek. Hűtésről minőségi klímák gondoskodnak az egész épületben. Az egyedi hőszigetelt nyílászárók fából készültek.   Kiváló lehetőség többgenerációs családoknak vagy akár befektetésnek is, el lehet egymástól szeparálni akár az összes szintet, így kiválóan alkalmas nyaraltatásra is.   Az udvar rendezett, gyönyörűen parkosított, a növények vízigényéről automata öntöző(csepegtető)rendszer gondoskodik. Minden adott a kellemes kikapcsolódáshoz, a kerti kiülőnél pedig nagyobb társaságok is élvezhetik a nyarat, egy jó kis sütés-főzés mellett.   Állandóan lakott környéken, biztonságos helyen található.   Parkolni több autónak is van lehetősége az udvarban. Iskola, busz, vasút, boltok mind elérhető távolságban vannak. A Balaton pedig mindössze 500 méterre, 5 perc kényelmes sétára található.   Saját vagy befektetés céljából vásárolna? Ne keressen tovább! Jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant, ne maradjon le róla! Legyen most Ön az első!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Szálloda, panzió, Demjén, 135 m2,   4 + 1 Szoba
61 millió Ft
Demjén központjában kiválóan működő,felújított 3 APARTMANT magába foglaló családi ház eladó!
Demjén központjában  kiválóan működő,felújított 3 APARTMANT magába foglaló családi ház, teljes berendezéssel eladó! Építése: tégla+10 cm szigetelés Telek: 1054m2 Apartmanok össz. :75m2  Saját különálló családi ház: 60m2 /udvar hátsó részén található/   Apartmanok: össz. 75m2  - 2 db 2 személyes: konyha - étkező + fürdőszoba + szoba+terasz - 1 db 3 személyes: konyha - étkező + fürdőszoba + szoba+terasz  2016-ban tető és elektromos hálózat cseréje+bővítése  2018-ban vízvezetékek cseréje+szaniterek, nyílászáró cseréje+redőny+ szúnyogháló, hideg- meleg burkolatok Fűtése: gázfűtés, hűtő fűtő klíma Udvar térkövezett+parkosított, több autó befogadására alkalmas. Nagy terasz+pergola. Kamerarendszer+elektromos kapu. Az apartmanok több éve üzemelnek, bútorozottan, bevezetett vendégkörrel eladók!   Családi ház: 60m2, /vendégektől teljesen független,/ - 2021-ben újították fel - építése: tégla+tufa+könnyűszerkezetes építési mód+szigetelés -am. konyhás nappali+étkező - 2 különnyíló szoba - fürdőszoba+wc - terasz  - melléképületek /kamra, fészer, tároló/ -  parkosított gondozott udvar, kert  virágokkal, fákkal Fűtése: kályha, klíma, konvektor   Közelben  termálfürdők 900 m-re,  kerékpárút, kirándulásra alkalmas túravonalak! Buszmegálló, élelmiszerboltok az ingatlan közvetlen közelében! Folyamatosan karban tartott, gondozott ingatlan, bevezetett vendégkörrel!!! Kiváló lehetőség befektetésnek!!!        
Eladó Családi ház, Demjén, 135 m2,   4 + 1 Szoba
61 millió Ft
Demjén központjában kiválóan működő,felújított 3 apartmant magába foglaló családi ház eladó!
Demjén központjában  kiválóan működő,felújított 3 apartmant magába foglaló családi ház, teljes berendezéssel eladó! Építése: tégla+10 cm szigetelés Telek: 1054m2 Apartmanok össz. :75m2  Saját különálló családi ház: 60m2 /udvar hátsó részén található/   Apartmanok: össz. 75m2  - 2 db 2 személyes: konyha - étkező + fürdőszoba + szoba+terasz - 1 db 3 személyes: konyha - étkező + fürdőszoba + szoba+terasz  2016-ban tető és elektromos hálózat cseréje+bővítése  2018-ban vízvezetékek cseréje+szaniterek, nyílászáró cseréje+redőny+ szúnyogháló, hideg- meleg burkolatok Fűtése: gázfűtés, hűtő fűtő klíma Udvar térkövezett+parkosított, több autó befogadására alkalmas. Nagy terasz+pergola. Kamerarendszer+elektromos kapu. Az apartmanok több éve üzemelnek, bútorozottan, bevezetett vendégkörrel eladók!   Családi ház: 60m2, /vendégektől teljesen független,/ - 2021-ben újították fel - építése: tégla+tufa+könnyűszerkezetes építési mód+szigetelés -am. konyhás nappali+étkező - 2 különnyíló szoba - fürdőszoba+wc - terasz  - melléképületek /kamra, fészer, tároló/ -  parkosított gondozott udvar, kert  virágokkal, fákkal Fűtése: kályha, klíma, konvektor   Közelben  termálfürdők 900 m-re,  kerékpárút, kirándulásra alkalmas túravonalak! Buszmegálló, élelmiszerboltok az ingatlan közvetlen közelében! Folyamatosan karban tartott, gondozott ingatlan, bevezetett vendégkörrel!!! Kiváló lehetőség befektetésnek!!!        
Eladó Téglalakás, Budapest, V. kerület, 67 m2,   2 + 1 Szoba
108.9 millió Ft
V. kerületi, ERKÉLYES, FRISSEN FELÚJÍTOTT lakás az egyetemi negyedben!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   A felújítást követő ELSŐ lakója lehet a vevő ennek az ERKÉLYES, V. kerületi, 1. emeleti lakásnak, amiben még szinte érezni a berendezési tárgyak új illatát!   Az egyetemi negyeden belül is kiváló lokációval rendelkező lakás nyugati fekvésű, világos, és hatalmas tereket nyújt a 67 nm-en kialakított nappali+amerikai konyha, és az ebből nyíló erkélyes hálószoba. Az előszobából plusz egy félszoba nyílik, ami tökéletes lehet tágas garbróbszobának vagy más helyiség céljára.   A fürdőszobában nagy kád kapott helyet, de kényelmesen elfér a mosógép is az ajtó mögé rejtve, így a szemnek csak az esztétikus enteriőr látványa marad az ingatlan minden pontján.   A felújítás során minőségi anyagokat használt a tulajdonos, és különös figyelmet kapott a színek harmóniája is.    EBBE A LAKÁSBA CSAK BEKÖLTÖZNI KELL! Akár saját részre, akár befektetési céllal vásárolja meg a vevő, olyan értékálló ingatlanon szerez tulajdont, ami a piacon mindig keresett, és nagyraértékelt tulajdonságokkal rendelkezik.    Ha szeretné megnézni, vagy többet megtudni róla, forduljon hozzám bizalommal, készséggel állok rendelkezésére.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist     
Eladó Családi ház, Eger, 185 m2,   3 + 4 Szoba
69 millió Ft
Eger Belvárosában csendes zsákutcában, 185 m2-es panorámás, teraszos kiskertes családi ház eladó!
Eger Belvárosában csendes zsákutcában, 185 m2-es panorámás,teraszos kiskertes családi ház eladó! Építése: tégla,    Pinceszínt 20 m2: - tároló / gázkazán radiátoros fűtéshez, villanybojler/   Fsz.  86,44 m2: - előszoba - konyha+étkező - vendégszoba - kamra - gardrób - mosdó-WC - külön bejáratú, utcafronti 22 nm-es irodahelyiség mely garázzsá alakítható  - teraszos kiskert   Tetőtér 74,83 m2 hasznos alapterületű: -nappali - hálószoba - 2 gyerekszoba - dolgozószoba - fürdőszoba /kádas/ - WC -  takarító szertár   Felújítás 1995: - teljes víz- és villanyvezetékek cseréjé - nyílászárók cseréje /fa/ - új tetőszerkezet A ház előtt fás+bokros előkert.   Hangulatos, napfényes, egyedi tervezésű családi ház a Belváros szívében! Közelben boltok, buszmegállók, Dobó tér 6 percre!
Eladó Vendéglátóipari egység, Eger, 110 m2,  
600 ezer Ft
Egerben a Vár tövében teraszos, 110nm-es  vendéglátóegység teljes berendezéssel, konyhai felszereléssel hosszú távra kiadó! Bérleti díj: 600eFt + ÁFA + rezsi + 2 havi kaució
Eladó Családi ház, Balatonszemes, 120 m2,   3 Szoba
89.99 millió Ft
A szabadstrandtól mindössze pár perc távolságra.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonszemes üdülőövezetében, a Balatontól néhány lépésre, egy 385 m2 nagyságú telken elhelyezkedő, 120 m2 lakóterületű, téglából épült, részben korszerűsített, szerkezetileg kifogástalan állapotban lévő, de esztétikailag ráfordítást igénylő, 4 szobás családi házat.   Az ingatlanba egy jelenleg télikerten, -korábban, fedett terasz- át jutunk az ingatlanba, ami első látásra is tágasnak és jó beosztásúnak látszik.  Belső térben 3 nagy méretű hálószoba, egy nappali+étkező egy légtérben, egy konyha+spájz, egy WC-s, kádas fürdőszoba, valamint egy külön WC került kialakításra.   A ház két éve korszerűsítésen esett át, ami a külső szigetelésre, nyílászárók cseréjére, illetve a fűtés rendszer korszerűsítésére terjedt ki.   Teljes közművel rendelkezik, fűtését gáz cirkó kazán szolgáltatja.   Az épület mögött, külön épületben, egy garázs és tároló is kialakításra került.    A város központja, busz és vasútállomás gyalogosan is könnyedén megközelíthető.   Partközeli ingatlan, ami nyaralónak és állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.    További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Dunaújváros, 40 m2,   1 Szoba
17 millió Ft
Földszinti garzonlakás eladó Dunaújváros centrumában!
Átlagos állapotú garzonlakást kínálunk eladásra Dunaújváros centrumában.                A csendes, parkosított, kulturált környezetben álló, téglaépítésű társasház az 1950-es évek végén épült, a lakói főként idősebb, illetve középkorú munkások. Az épület földszintjén található lakás masszív, száraz falai 40 nm-es hasznos alapterületű lakóteret zárnak közre, amelyen a tágas nappalihoz rendkívül világos konyha, kamra, előszoba, fürdőszoba és WC kapcsolódik. A távfűtéses ingatlan rezsi költségei - a vastag falaknak, valamint a közelmúltban beépített hőszigetelt nyílászáróknak köszönhetően - rendkívül alacsonyak. A ház alagsorában található 6 nm-es tároló kerékpár, babakocsi, illetve egyéb holmik tárolására alkalmas.   Ez a kedves kis lakás kiváló lehetőséget kínál fiatal házasok számára első meghitt otthonuk megteremtésére, de idősebbek számára is tökéletes választás lehet.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 17 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.      City Cartel Ingatlaniroda, Dunaföldvár, Béke tér 7.   30/815-2529               [email protected]
Eladó Téglalakás, Budapest, VII. kerület, 59 m2,   2 + 1 Szoba
300 ezer €
FELÚJÍTOTT AIRBNB LAKÁS A BULINEGYEDBEN!
Kiváló lehetőség a rövidtávú kiadásra ez a Belső-Erzsébetvárosban található, 59 nm-es, legfelső emeleti, 2 + 1 fél szobás, felújított lakás. A teljeskörű felújítás nemrég fejeződött be, melynek során minden vezetés és cső ki lett cserélve. Megújult a konyha, új burkolatokokkal lett ellátva a lakás, új ablakok kerültek beszerelésre. A 7. emelet magassága és a keleti tájolás miatt a lakás kimondottan napfényes. A 10 nm-es erkélyről élvezhetjük a Bulinegyed egyik legnépszerűbb részére a rálátást. A házban elfogadott határozat van arról hogy engedélyezett a rövidtávú kiadás. A közös költség összege 28 ezer forint, amiben benne van a fűtés, víz és a szemétszállítás díja is! Az épületben távhős fűtés van, ami az új rezsiszabályok miatt kimondottan kedvező hatással van a rezsiköltségekre. Az ingatlan részben bútorozott, konyhabútor, ágy és beépített szekrények kerültek elhelyezésre. Minden szoba klímával felszerelt. Belmagasság 2,8 méter A rövidtávú kiadással Jelentős hozamot tud elérni ezen a környéken, télen-nyáron nagy a kereslet a hasonló lakásokra. További információért és időpont egyeztetésért várom hívását! Horváth Gergely
Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Fonyód, 180 m2,   2 Szoba
195 millió Ft
Vendéglátósok, befektetők figyelem!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Fonyód központjában, egy 160 férőhelyes vendéglátó egységet.   Az ingatlan 180 m2, melyben 2 külön bejáratú apartman került kialakításra. A fűtésről konvektor és gázcirkó gondoskodik.   A vendéglátó egységben minden helyiség úgy van kialakítva, ahogy a szabályok és az engedélyek követelik, konyha, előkészítők, mosogatók, szociális helyiségek és így tovább.   Jól bejáratott, állandó vendégkörrel rendelkező étterem, teljes berendezéssel kerül eladásra.    Ha jó ár-érték arányú befektetést keres, ne habozzon!   Az ingatlanba az összes közmű bevezetésre került, beleértve az ipari áramot is.    Kedvezményes ügyvédi költség, ingyenes tanácsadás, értékbecslés kérésre. Hitelfelvételi és biztosítási lehetőség kedvező árakkal.   NE FELEDJE, NÁLUNK ÖN AZ ELSŐ! További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén! Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Zártkert, Szántód, 30 m2,  
13.9 millió Ft
KIZÁRÓLAG IRODÁNKNÁL!   A City Cartel Ingatlaniroda ajánlatában Szántódon eladó egy 1529 m2-es szántó megnevezésű zártkert, egy 30 m2-es pincével. Az ingatlanban található konyha, nappali. A telek külterületen található, de kellő közelségben van a várostól, mégis csendes környéken, részpanorámával a Balatonra. A telek nem közművesített, a villany viszont bevezetésre került. Udvari elektromos kút található rajta. Jelenleg zweigelt és othello szőlővel telepített, illetve gyümölcsfák találhatók a telken. Hívjon mielőbb, hogy jó időben gyümölcsöztethesse a befektetést!   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Honlapunkon megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat.
Eladó Raktár, Budapest, IX. kerület, 189 m2,  
25 millió Ft
Raktár Millennium Városközpontnál!
A 9. kerületben, a Soroksári úton található társashát pinceszintjén eladó egy 189 nm-es, több helyiségből álló, raktározásra alkalmas felújítandó ingatlan. A raktár mellékutcáról önálló bejáraton közelíthető meg. A lépcsős előtérből nyílik még négy helyiség, az utolsó csempézett rész a vizes helyiségnek kialakított. Közmű: víz, villany, csatorna, almérővel rendelkezik, közművekről részben leválasztva.   Közös költség: 50 ezer Ft Fűtés nincs, de az elhelyezkedés miatt állandó, kellemes a hőmérséklet, a falak szárazak, dohosodás nincs. Szellőzés: Felülvilágító szellőzőrácson keresztül ventilátorok segítségével. A társasház gerincvezetéke két helyen áthalad a raktáron. Az ingatlan tehermentes, a jelenleg benne levő bútorok elszállítása folyamatban, utána azonnal birtokba vehető.   Irányár: 25 000 000 Ft   Érd: Érmelléki Zsóka Tel: 06 30 815 2508  
Eladó Építési telek, Budapest, XII. kerület, 1 048 m2,  
350 millió Ft
ÉPÍTÉSI TELEK LÉLEKZETELÁLLÍTÓ PANORÁMÁVAL A 12. KERÜLET LEGJOBB RÉSZÉN!
A 12. kerületi ingatlan örök befektetés a terület értékállóságának köszönhetően. Kivételes lehetőség az amikor egy önálló telken levő felújítandó családi házat lehet találni itt. Szinte lehetetlen a környéken építési telket találni.  Ez a két szintes családi ház egy 1048 nm-es telken helyezkedik el, kb. 250 nm-es alapterülettel rendelkezik. A 40 nm-es teraszról leírhatatlan panoráma tárul elénk a városra.   A ház teljesen felújítandó állapotban van. Amennyiben a lebontás mellett dönt az új tulajdonosa akkor 20%-os beépíthetőség adott a telken amennyiben családi házat épít rajta, ha két lakásos házat szeretne építeni akkor pedig 15%-os a beépíthetőség. A felújítás azonnal elkezdhető. Az épületről készültek építészeti tanulmánytervek családi / társasház építésére. Hitelezhető az ingatlan.   Telek adatai: Övezet: Lke-3/D-3 Beépítési mód: szabadonálló Beépíthetőség: 15% / 20% Terepszint alatt: 35% Épület magassága: 6,5 m Zöldfelület: 65% Általános szintterületi mutató: 0,35 / 0,4 Parkolási szintterületi mutató: 0,2   Családi ház / 2 lakásos társasház esetén a nagyobb mutatók alkalmazhatóak. Kb. 400 nm építhető!   Minden közmű megtalálható a telken belül. További kérdéseivel és időpont egyeztetéssel kapcsolatban várom hívását!   Horváth Gergely
Eladó Családi ház, Budapest, XII. kerület, 250 m2,  
350 millió Ft
12. KERÜLETI FELÚJÍTANDÓ CSALÁDI HÁZ LÉLEKZETELÁLLÍTÓ PANORÁMÁVAL
  A 12. kerületi ingatlan örök befektetés a terület értékállóságának köszönhetően. Kivételes lehetőség az amikor egy önálló telken levő felújítandó családi házat lehet találni itt. Szinte lehetetlen a környéken építési telket találni.  Ez a két szintes családi ház egy 1048 nm-es telken helyezkedik el, kb. 250 nm-es alapterülettel rendelkezik. A 40 nm-es teraszról  leírhatatlan panoráma tárul elénk a városra.   A ház teljesen felújítandó állapotban van. Amennyiben a lebontás mellett dönt az új tulajdonosa akkor 20%-os beépíthetőség adott a telken amennyiben családi házat épít rajta, ha két lakásos házat szeretne építeni akkor pedig 15%-os a beépíthetőség. A felújítás azonnal elkezdhető. Az épületről készültek építészeti tanulmánytervek családi / társasház építésére. Hitelezhető az ingatlan.   Telek adatai: Övezet: Lke-3/D-3 Beépítési mód: szabadonálló Beépíthetőség: 15% / 20% Terepszint alatt: 35% Épület magassága: 6,5 m Zöldfelület: 65% Általános szintterületi mutató: 0,35 / 0,4 Parkolási szintterületi mutató: 0,2   Családi ház / 2 lakásos társasház esetén a nagyobb mutatók alkalmazhatóak. Kb. 400 nm építhető!   Minden közmű megtalálható a telken belül. További kérdéseivel és időpont egyeztetéssel kapcsolatban várom hívását!   Horváth Gergely
Csak nálunk
Eladó Családi ház, Tápiószele, 220 m2,   2 + 1 Szoba
89.9 millió Ft
Úszómedencés luxus családi ház Budapesttől 65 km-re
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Tápiószele legszebb családi házát kínálom eladásra, a Budapesttől csupán 65 km-re fekvő település széles, zöld utcájában.   A 12 éve épült, 220 nm alapterületű ház 1388 nm-es telken fekszik, magazinba illően kialakított kerttel körülvéve, úszómedencével, dupla garázzsal és további 10 autó számára alkalmas beállóval.   Falai 38 cm-es téglából épültek, 5 cm szigeteléssel, duplafalú nyílászárókkal, a kellemes hőmérsékletet a gázkazánra kötött padlófűtés és radiátorok biztosítják. Az ingatlan újszerű, tökéletes állapotban van, rezsiköltsége a megfizethető értékhatáron belül van a díjemelkedés után is.   A ház egyszintes, tágas előszoba, nappali-étkező-konyha, valamint nagyméretű hálószoba, két gyerekszoba, fürdőszoba (külön mellékhelyiséggel), gardrób és mosókonyha kerültek benne kialakításra, de igény szerint a felső szintje is beépíthető, és további 100 nm-el bővíthető a lakótér.   Déli tájolású, gyönyörű világos, napsütéses a fekvése, a ház mögötti terasz szélvédett, fedett, nagy családi programok megtartására is alkalmas.   A medence mellett árnyékolóval védett, hatalmas kerti garnitúra biztosít kényelmet, a medence vize fűtés nélkül is egész nyáron kellemes 30 fok körüli. A gondozott, évek alatt beérett kertnek minimális fenntartásra van szükséges, automata locsolórendszer öntözi, a tuják teljes takarást és ezzel maximális intimitást biztosítanak az itt élőknek.   Az infrastruktúra kiváló, kocsival csupán tíz perc az autópálya, a reptér 35 perc alatt érhető el, de a központ is megközelíthető tíz perc sétával.   Az ingatlanról örömmel osztok meg minden információt telefonon vagy személyes konzultáció keretében. Megtekintésre komoly szándékú érdeklődőket várunk. Ha felkeltette érdeklődését ez az álom otthon, kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal, készséggel állok rendelkezésre,   DR. LÁSZLÓ TÍMEA ingatlanforgalmi szakjogász - közvetítő +36-30-815-2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist
Eladó Telephely, Besenyőtelek, 616 m2,  
97 millió Ft
Besenyőtelken a Fő úton jelenleg is működő 500nm-es üzemcsarnok eladó! - az 500nm-es  csarnok könnyűszerkezetes, a 2 x 116nm-es építmény falazata tégla - az 1761nm-es telek részben körül kerített, még kb. 250nm-es építménnyel lehet bővíteni a jelenlegit - a felépítmény két részre bontható: a csarnok és hozzáépített iroda, szociális helyiség a földszinten, az emeleten pedig két szolgálati lakássá alakítható rész - a csarnok burkolata csiszolt beton, magas teherbíróság - a többi helyiség burkolata járólap, laminált parketta - a nyílászárók hőszigetelt műanyag ablakok - a fűtés és a hűtés  a csarnokban egy 24 kw-os légkondival történik - az irodában és az emeleten 1 - 1 kisebb hűtő - fűtő klíma van - az ingatlan összközműves - a jelenlegi 3 x 80 amper bővíthető 3 x 400 amperig, a kapacitásfejlesztés az utcafrontig ki van építve - riasztórendszer őrző-védő szolgálathoz  - 16 kamerás megfigyelő rendszer - a gázcsonk az épületen kívül van - infrastruktúráját tekintve az M3-as autópálya 8km, Füzesabony vasútállomás 10 km, a 33-as főút vonal mentén található, jó megközelíthetőség!!! - az eladási ár nettó ár!!! - hirdetésem felkeltette érdeklődését hívjon a 70/7782372 számon!!!
Eladó Családi ház, Siófok, 97 m2,   4 Szoba
145.9 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Siófok, Foki-hegyi, dinamikusan fejlődő városrészén, egy 97 nm2 -es, új építésű, egyszintes, modern stílusú családi házat, 16 nm-es terasszal, parkosított kerttel, kulcsrakész állapotban 2023. decemberi átadással.   A város egyik ismert kivitelezőjétől vásárolhat ingatlant, aki a környéken már rendelkezik számos megtekinthető referenciamunkával - közvetlenül a projekt mellett már egy elkészült ház is megtekinthető.   Nappali-konyha-étkező, 3 hálószoba, fürdőszoba, háztartási helyiség és előszoba található az ingatlanban.   A házat 15 cm-es szigetelés fedi, riasztó és klíma is található benne. A hideg- és melegburkolatok igény szerint egyeztetett értékhatárig egyedileg választhatók.   A ház saját mérőórákkal rendelkezik. Elektromos redőny és szúnyogháló kerül beépítésre a nyílászárókra.   Jelen álapotában az ingatlanhoz egyedi igényeket is figyelembe lehet venni.   Műszaki tartalom: - Trifa antrazit korcolt lemezfedés, antracit csatornarendszerrel . - Falazat Leier 30-as kerámia falazóelem, válaszfalak Leier 10-es falazóelemekből - Térkövezett udvari kocsibeálló - Elektromos távirányítású úszókapu - Előkészitése a  napelemrendszernek - Hőszivattyús fűtés /padlófűtés és menyezeti hűtés/ - 6 légkamrás, hőhídmentes nyílászárók, 3 rétegű üveggel, bukó-nyíló kivitelben - Geberit beépített tartályos wc - Nappaliban Schiedel kémény, mellyel akár kandalló, vagy cserépkályha is működtethető - Kiépített riasztórendszer ablak; ajtónyitásra + mozgásérzékelők + külső sziréna - Parkosított kert és automata öntöző rrendszer kiépítése .   A családi ház kellemes, családias, új építésű házak környezetében található, közelben iskola, óvoda, gyógyszertár, orvosi rendelők, kórház, illetve bevásárlási lehetőség is könnyen elérhető.   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 65 m2,   3 Szoba
95.1 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal . Ütemezett fizetési konstrukció .     További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 55 m2,   3 Szoba
82.76 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal Ütemezett fizetési konstrukció.   További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 72 m2,   3 Szoba
117.69 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik, ehhez a földszinti lakáshoz 234 nm kert tartozik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal Ütemezett fizetési konstrukció.   További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 69 m2,   3 Szoba
110.96 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik, ehhez a földszinti lakáshoz 104 nm kert tartozik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal Ütemezett fizetési konstrukció.   További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 56 m2,   2 Szoba
87.9 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik, ehhez a földszinti lakáshoz 25 nm kert tartozik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal Ütemezett fizetésí konstrukció.   További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Szántód, 71 m2,   3 Szoba
106 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Szántódon egy 6 lakásos társasházi egységet.   740 m2-es telken helyezkedik el, két szinten összesen 6 lakás található. Az alsó szinten 3 lakás: 1 db egy hálószobás - nappalis, illetve 2 db 2 hálószobás - nappalis lakások találhatók.   Az emeleti részen 3 db 2 hálószobás - nappalis lakások lettek kialakítva.    A három földszinti lakás kertkapcsolattal, terasszal, a három emeleti pedig erkéllyel rendelkezik.   A lakásokban gáz-cirkó padlófűtéssel biztosítják az otthon melegét.    Az udvaron térköves autóbeálló is kialakításra kerül és minden lakáshoz 1 db parkoló tartozik, ami benne foglaltatik a vételárban.   A szabad strand 800 méterre fekszik, megfelelő közelségben és kellő távolságban a nyüzsgéstől.   A bevárlási lehetőség /Aldi áruház/ 5 percre található.   Az építkezés már elkezdödőtt és az átadása 2023. áprilisban várható.   Műszaki tartalom:   Építőanyag: leier tégla (30 cm) Szigetelés: 10 cm Tetőfedés: cserép (Terrán) Burkolat: hideg (7.000 Ft/m²) meleg: laminált parketta (4.000 Ft/m²) Fűtés: kombi gázkazán (Immergaz) Mindenhol padlófűtés + 1 db hűtő-fűtő klíma a nappaliban Elektromos távirányítós redőnyök Minden helyiségben 1 db szúnyogháló Komplett riasztórendszer Mofém csaptelepek, alföldi alulöblítős wc, beépített wc-tartály Épített zuhanyfülke Külső nyílászárók: kívül barna, belül fehér, ehhez igazodó párkányokkal . Ütemezett fizetési konstrukció .   További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!     Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Családi ház, Balatonboglár, 227 m2,   7 Szoba
249.99 millió Ft
Újszerű állapotban lévő családi ház, csendes, átmenőforgalomtól mentes utcában, új építésű ingatlanok szomszédságában.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonboglár lakóövezeti részén, a Balatontól 1,5 km távolságra, egy 2017-ben épült, kifogástalan, újszerű állapotú, mediterrán stílusú, két szintes, 735 m2 nagyságú telken elhelyezkedő, 227 m2 összlakóterületű, téglából épült családi házat.    Beosztását tekintve a földszinten egy nappali+étkező egy légétérben, egy hálószoba, egy konyha, előtér, zuhanyzós fürdőszoba, amelyből mosókonyha nyílik, vendég WC, illetve egy tágas, teljesen fedett terasz került kialakításra.    Az emeleten további kettő hálószoba, egy kisebb nappali, valamint WC-s, kádas fürdőszoba található.    Az ingatlan a beépített egyedi bútorokkal kerül értékesítésre, amelyek a vételár részét képezik.    A gyönyörűen parkosított és térkövezett udvarban egy nyári látványkonyhával, valamint egy duplagarázzsal, borospincével, tárolóval rendelkező melléképület is felépítésre került.   A gáz kivételével minden közművel rendelkezik.   Fűtése házközpontilag történik, radiátoros hőleadással, hűtését split klímák biztosítják.   Ide csak költöznie kell.    Nyaralónak állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.    Kifejezetten csendes és kedves részen, a strandtól 15 perc távolságra.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Családi ház, Baja, 100 m2,   3 Szoba
26.49 millió Ft
Baján, Homokvárosban, ~100 m2-es, "Kádár-kocka" típusú családi ház, 3 külön nyíló szobával, nyári konyhával, 631 m2-es telekkel megvásárolható. Az ingatlan igény,- per,- és tehermentes.   Az ingatlan fűtése gázkonvektorral megoldott, illetve a ház közepén egy fa tüzelésű kémény is megtalálható. A családi ház bútorozatlanul, és lomtalanítva kerül átadásra. Az épület felújítandó állapotú, jelenleg nem lakott, így a leendő tulajdonosa azonnal el tudja kezdeni a szükséges munkálatokat.   A ház elhelyezkedése kiváló: a közelben található iskola, óvoda, posta, gyógyszertár, kisebb üzletek. A belváros 10 perces sétával elérhető. Az ingatlan igény,- per,- és tehermentes.   Az épülethez kulccsal rendelkezünk, így bemutatása rugalmasan lehetséges. A feltöltött alaprajz tájékoztató jellegű. Az ingatlan megvételében ingyenes hiteltanácsadással, illetve kedvező hitelkalkulációval tudunk szolgálni. A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Eladó Családi ház, Gara, 130 m2,   5 Szoba
4.5 millió Ft
Garán, ~130 m2-es, 5 szobás, vegyes falazatú, felújítandó állapotú családi ház, 1490 m2-es telekkel, garázzsal, mellék,- és gazdasági épületekkel megvásárolható. Az ingatlan igény,- per,- és tehermentes, jelenleg nem lakott, így a leendő vevő azonnal megkezdheti az épület felújítását.   Az ingatlan összkomfortos: víz, villany,- és gáz-közművekkel rendelkezik, a csatorna közműhálózatba bekötve. A fűtés korábban egy központi, szilárd tüzelésű kazánnal (lapradiátorok) és gázkonvektorokkal volt biztosított, jelenleg csak a gázkonvektoros fűtési módozat működik (a kazán üzemen kívül). Az udvaron fúrt kút található, a telek gazdálkodásra alkalmas. A parkolás egy 22 m2-es (felújítandó) garázsban lehetséges. A főépület részben alápincézett.   A családi ház bútorozatlanul, és lomtalanítva kerül átadásra. Az épülethez kulccsal rendelkezünk, így bemutatása rugalmasan lehetséges. A feltöltött alaprajz tájékoztató jellegű.   Az ingatlan megvételében ingyenes hiteltanácsadással, illetve kedvező hitelkalkulációval tudunk szolgálni. A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Eladó Téglalakás, Zamárdi, 500 m2,  
420 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Zamárdiban egy minden igényt kielégítő, szabad strandtól 600 méterre épült, különleges családi házat.   A különleges építészeti megoldásokkal kivitelezett 500 m2-es családi ház egy 2350 m2 méretű telken épült, mely  gyönyörűen parkosított. A kertben megtalálható medence, több kerti tó, játszótér, sportpálya, több beállásos garázs és udvari tárolóként funkcionáló kisház is.   A ház földszintjén az előszobába érkezünk, onnan nyílik a nagyméretű nappali, melynek része a rusztikus konyha, étkező és bár is. A nappaliból megközelíthető a kinti, fedett terasz, mely közvetlenül a medencével és parkosított udvarral kapcsolódik. A földszinten található 4 hálószoba és 2 fürdőszoba, valamint egy wellness helyiség jakuzzival és szaunával, mely a kerttel is kapcsolódik. Az emeleten található további 6 hálószoba, 5 fürdőszoba és egy nagy, 80 m2-es közösségi helyiség is.   A házban mindenütt méretre készült bútorok vannak, így azok a ház részét képezik, a vételár tartalmazza azokat.   A ház szobaszámának, illetve elosztásának és adottságainak köszönhetően vendéglátó helyként is funkcionálhat.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Téglalakás, Balatonföldvár, 63 m2,   3 Szoba
128 millió Ft
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonföldvár - Városközpont területén egy társasházi téglalakást.   A társasház - melyben az eladó lakás van - egy körülbelül 2500 m2-es nagyságú telken helyezkedik el, mely a szabad strandtól mindössze 150 méterre fekszik. A terület zárt, rendezett, parkosított, kültéri medencével, napozóterasszal rendelkezik. Egész évben a tulajdonosok rendelkezésére áll a ház wellness részlege is, mely a nyaralás, pihenés hangulatát méginkább fokozza, itt jakuzzi, gőzkabin és szauna kapott helyet.   A 63 m2-es lakás a harmadik emeleten van, belső elrendezése a következő: amerikai konyhás nappali, 2 hálószoba, vendég - wc, fürdőszoba - wc és egy tágas, 51 m2-es terasz, mely fekvése udvari, emiatt rendkívül csendes. A lakás hőszivattyús mennyezet hűtéssel és padló fűtéssel rendelkezik, emiatt a rezsiköltsége alacsony.  Az ablakok aluminium, elektromos redőnyöket kaptak, valamint minden nyílászáró szúnyoghálóval is felszerelt, a lakás riasztóval ellátott.   A lakás rövid időn belül költözhető, a vételárban a bútorok és 1 db teremgarázs beállóhely is beletartozik.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Eladó Családi ház, Dunaföldvár, 98 m2,   3 Szoba
19 millió Ft
Tipp-topp házikó eladó Dunaföldvár belvárosában!
Statikailag és esztétikailag egyaránt kiváló állapotban lévő, tipp-topp házikót kínálunk eladásra a csendes Duna-parti kisváros belvárosában. A település központjától mindössze néhány percnyire, 319 nm-es telken álló ingatlan az 1950-es években épült, klasszikus parasztház formáját jórészt a mai napig megőrizte. A jó statikai állapotban lévő épületet a közelmúltban részlegesen korszerűsítették, melynek során a külső falakat szigetelték, a tetőt felújították, a közművesített ingatlanban kiépítették a gázkonvektoros fűtésrendszert. A rendkívül száraz, masszív falak 98 nm-es hasznos alapterületű lakóteret zárnak közre, amelyen a tágas, utcafronti szobához két kisebb hálószoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszoba és WC kapcsolódik. A gépkocsi tárolására zárt, téglaépítésű garázs szolgál.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 19 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.      City Cartel Ingatlaniroda, Dunaföldvár, Béke tér 7.   30/815-2529                 [email protected]
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
»